Részletek a könyvből:
„Szatmárból indult, kántortanító gyermekeként, az általa „szent földnek” tartott ősi magyar tájról.Kölcsey földjén ismerte meg „a nemzeti poézis szikráit a köznapi dalokban”és néptáncokban. Népünk hagyományainak emlőin nevelkedett és lett az ország, sőt az európai népi kultúra megsüvegelt nagysága. Mert Vásárhelyi László neve fogalom ebben a hazában, hiszen a saját népéhez hűségesen ragaszkodó kultúráját szenvedélyesen ápoló és terjesztő patrióta példájaként állt előttünk.Kortársaival együtt abban hitt és azért dolgozott,hogy a népi kultúra továbbra is összetartója,éltetője legyen a mai közösségeknek. Valóságos misszós feladatot látott el, a különböző együttesek instruktoraként vagy éppen alapítójaként. Fáradhatatlan energiával, a megszállottságig fokozott elkötelezettséggel dolgozott évtizedeken keresztül, hogy hagyományainkra alapozva induljon el olyan szerves fejlődés,amely „életkultúránkat” meghatározza. Tiszta forrásból merített: Kölcsey, Bartók, Kodály, Teleki Pál magyarságából, főként pedig mestere, példaképe, Molnár István elméleti és gyakorlati tanításából. Nem üvegbúrába zárva dolgozott, hanem kortársaival együtta föllelt gyönyörű tánckincs továbbadására személyes közreműködésével is vállalkozott. Ahol csak megfordult, ízes magyar beszédével, sugárzó egyéniségével azonnal lángra tudta lobbantani a néphagyomány szunnyadó parazsát.Neki is köszönhető, hogy gyermektánc mozgalmunk Európában egyedülálló mennyiségi és minőségi értéket képvisel. Megérte azt, hogy a magyar iskolák tantervében is szerepel a néptánc oktatása."
Fejezetünk elején annak indulatával és hevületével indítottunk,hogy egy múlandóságba taszító, s csupán tájékoztatásra szorítkozó gyászhírszűkszavúságával perelve, szélesebb horizontot nyithassunk egy nagy formátumú művészember emlékének.S lám, hová jutottunk: szívek mélyén rejtegetett pillanatok, elveszettnek hitt képek, örömteli órák emlékei merészkedtek napvilágra, és sorjáztak rendre, hogy leboruljanak ama emberi nagyság előtt.Ezernyi apró mozzanat, az időnek összetört cserepei kerültek elő a múltból,hogy tanúságtevő seregekként, a megmásíthatatlanba bele nem nyugvó Orfeuszként hozzanak vissza közénk egy köreinkből kiszakadt, szeretett személyt.S most áldón és leboruló alázattal mi is odatesszük mindezekhez a megbecsülés magunk gyűjtötte virágait.Emlékének ajánlva helyezzük lábai elé ezt a szerény kötetet,a morzsánként felcsipegetett életanyagot, amely ahhoz talán kevés,hogy egy teljes értékű történeti monográfia lehessen, ahhoz viszont sok,hogy kizárólag az időnek, a folyton rohanó,gondatlan gazdának a kénye-kedvére bízva, szétszórtan, gondozatlanul,szanaszét hagyva, szerkesztetlenül maradjon.Ezért is neveztük munkánkat „Emlékkönyvnek” csupán.Mert ha csak annyiban érjük majd célunkat vele,hogy Vásárhelyi László boldog emlékét megőrizhetjük az utókornak,akkor már nem volt hiábavaló a fáradtság, s a megírásra, szerkesztése fordított idő.A merészebb, nagyobb lélegzetű vállalásokat pedig szívesen bízzuk tánctörténészeinkre, kutatóinkra, olyan átfogó,filológiai értékekkel bíró szakmunkák megírására buzdítva őket,amelyekkel eddig sajnos az egész néptáncmozgalomnak adósai maradtak. Kötetünk egy életrajz vékony fonalára fölfűzött riportkönyv.Nem csupán képanyaggal illusztráltuk gazdagon,de szemelvények egész sorával igyekeztük még személyesebbé és élőbbé tenni. Köszönet érte mindazoknak, akik összegyűjtött emlékeikkel, hozzászólásaikkal,megjegyzéseikkel, szíves nyilatkozataikkal, féltve őrzött ereklyéikkel, fényképfelvételeikkel, tanácsaikkal, ötleteikkel és jó szándékú korrekcióikkal segítették ezt a munkát. Köszönet Laci bácsi családtagjainak, azok között is legfőképpen fáradhatatlan özvegyének, Vásárhelyiné Sütő Annának,amiért harmincöt év házasságának rekvizítumait a rendelkezésünkre bocsátotta, s hogy mindent megtett ennek a kötetnek a megjelenéséért. Az életben maradottakra rótt kegyeleti kötelességeknek maradéktalanul eleget téve ugyanis maradt még egy utolsó nagy álma.Nem mondott le róla, hogy egy kötetben állítson méltó emléket elveszített párjának,hogy példája soha ki nem hunyó állócsillagként maradhasson fenn örökre az utókor számára, a néptáncmozgalom egén.Köszönet az első feleségnek, Böröcz Gabi néninek,hogy szeretettel és segítőkészséggel fogadott.Köszönet Laci bácsi lányainak, Erzsébetnek, Katalinnak és Mártának; a lelkes és érdeklődő unokáknak, Bécsi Istvánnak és Erzsébetnek,azaz a táncos lábú, tehetséges „Dudunak”. Hasonló tisztelet illeti a pályatársakat és barátokat, akik gondolkodás nélkül vállaltáka megnyilatkozás és véleményalkotás felelősségét: Pór Annának a szakmai munkatársnak,Kővágó Zsuzsa tánctörténésznek; Simai Zsuzsának,Pesovár Ernőnek, Galambos Tibornak, Erdélyi Tibornak, Tímár Sándornak,és Botos József művésztársaknak. Köszönet Nagy Krisztinának,hogy a Hagyományok Háza könyvtárából rendelkezésünkre bocsátotta Laci bácsi írásait.